Pages

Ads 468x60px

2011. október 30., vasárnap

2011. október 25., kedd

2011 Budakeszi bajnokság végeredménye

Sikeresen lezajlott a budakeszi I. Agyar SE backgammon verseny. Tizenkét játékos indult, ami jóval kevesebb az előre nevezőkhöz képest, de még így is tisztességes létszám, ha azt nézzük, hogy alig jelennek meg a versenyeken a játékosok.
A meghirdetett programhoz képest történt egy kis változás, miszerint nem 5 darab 5 pontos meccset játszottunk, hanem 4 forduló lett, 7 pontos meccsekkel.

A budakeszi verseny volt az első olyan verseny, ahol az óra használata kötelező volt, ami látszatra nem okozott problémát a versenyzőknek. Még úgy sem, hogy a felhasználható idő nem volt a legszerencsésebb.
Kezdés előtt ajánlottam/uk, hogy a megszokott Bronstein rendszert használjuk, de nem volt mód az órák újraprogramozására. A használt időbeállítás egyik hátránya az volt, hogy nem volt tartalék idő, így a dobásokat - esetleg a szabálytalan dobások miatti újradobásokat - nem kezelte igazából.

A szervező mutatja, hogy kell az órát beállítani.

A második forduló után, volt egy egyórás ebédszünet, amit négyen a közeli Spájz nevezetű étteremben töltöttünk, ahol szegény Dezsőt kifüstölték, és egy óráig vártunk az ételünkre.


Viszont a közelben lévő Andrész cukrászdában finom volt a kávé.


A verseny érdekessége, hogy a jelenleg futó Nations Cup online bajnokságból három ország versenyzője is képviseltette magát. A magyar csapatból három játékos, a belga idegenlégiós, és az izraeli csapat játékosa is jelen volt. Tehát elég erős kupa volt. Magyarország legjobb játékosai voltak jelen, nem vitás. :D Bár a végeredmény kicsit torzít.:))

Négy 'válogatott' játékos, három országból
Az első három helyezett:



A végeredmény, ami ITT le is tölthető:


Név Pont Buch.
1 Mertl József 4 8
2 Mike László 3 9
3 Mocsnek Vilmos 3 9
4 Illyés Zoltán 3 8
5 Bíró Éva 2 10
6 Gumanny, Evgeny 2 10
7 Gabányi Dorka 2 6
8 Török Dezső 2 6
9 Albrecht István 1 8
10 Bognár Dávid 1 7
11 Jávor András 1 7
12 Tasnádi Zsolt 0 8

Itt van még egy csodás videó. Érzem egyre jobbak lesznek ezek :))
Lehet, hogy csak addig lesz fent, ameddig az EMI tűri, hogy megy alatta a zene.


Még több kép:
Agyar Budakeszi Backgammon OPEN

2011. október 24., hétfő

Havi verseny a Szimpla Kávézóban

Október 27-én, 19.00 órától játszhattok legközelebb a Szimpla Kávézóban. Jelentkezni lehet e-mailben, fripi30@hotmail.com címen, illetve a helyszínen is. Fődíj: féláron fogyaszthatsz a Szimpla Kávézóban egy hónapon át. Táblát hozzatok magatokkal! Persze ha nincs, akkor is gyertek!


http://szimpla-blog.blogspot.com/2011/10/backgammon-bajnoksag-szimplaban.html


2011. október 20., csütörtök

Budakeszi Backgammon verseny időpontváltozás!

IDŐPONTVÁLTOZÁS

Egy órával később kezdődik a verseny. Nem 9:30-ig, hanem 10:30-ig lehet nevezni.

2011. október 17., hétfő

Agyar SE - Budakeszi Bg. verseny 2011.10.22.



I. Agyar Backgammon verseny



 


Az Agyar Sport Egyesület Budakeszi meghirdeti az első backgammon versenyét.

 

 

Dátum:

2011. október 22. (szombat)

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ
Budakeszi, Fő u. 108.
Megközelíthető a Széll Kálmán térről 22-es autóbusszal. („Gyógyszertár” megálló.)
Rendszer: Svájci rendszer, 5 forduló, 5 pontos mérkőzések, duplázó kockával, Crawford szabállyal.
Az itt nem szabályozott kérdésekben a http://gammon.hu oldalon található játékszabályok érvényesek.
Helyezés: A helyezési sorrendet a győzelmek száma adja. A holtversenyeket az ellenfelek pontjainak összege (SOS), az ellenfelek ellenfelei pontjainak összege (SOSOS) és a legyőzött ellenfelek pontjainak összege (SODOS) dönti el.
Ha ezek mind egyenlők, holtversenyt hirdetünk.

Gondolkodási idő: Minden játszmára játékosonként 5 perc, ennek leteltével minden újabb dobásra 20 mp. Ez a tartalék idő 4 alkalommal további 20 mp–el túlléphető.
Akinek 5. alkalommal is letelik a 20 mp tartalék ideje, elveszti a játszmát. Figyelem!!! Egy dobás (lépés) vége nem a kockák kivétele, hanem az óra kezelésével! 
Nevezési díj: 1000,- Ft     (500,- Ft felár azoknak, akik nem neveztek előre e-levélben, vagy telefonon, illetve a nevezési idő vége után érkeznek meg.
Díjazás: Serleg, érem, oklevél + egyéb díjazás is lehetséges
Időrend:
10.00
11.00
12.00
13.00



10.30
12.00
13.00
14.00
Helyszíni nevezés
1. forduló
2. forduló
3. forduló
      14.00
15.00
16.00
17.00



15.00
16.00
17.00

Ebédszünet
4. forduló
5. forduló
Díjkiosztás
IDŐPONT VÁLTOZÁS!
Ez tervezett időbeosztás, a 2. fordulótól kezdve tájékoztató jelleggel.
A fordulókat csak az előző forduló összes mérkőzésének befejeztével tudjuk indítani, emiatt csúszás lehetséges.
Szervező,
Információ:
Albrecht István:
tel.: +36-23-452218
mobil.: +36-20-4869077
e-cím: agyar.se@gmail.com

Táblákat csak korlátozott számban tudunk biztosítani, ezért kérünk mindenkit, aki tud, hozzon magával!

Az időmérésre minden táblánál elektronikus órákat fogunk használni. Ennek beállítása minden játszma előtt, a játékosok feladata. A kezelési útmutató a verseny előtt rendelkezésre áll majd. Az óra beállításának illetve kezelésének begyakorlására a nevezési idő vége és az első forduló kezdete közötti idő áll rendelkezésre.
Azok az előnevező versenyzők, akik mégsem tudnak eljönni, és erről nem értesítik a szervezőt a nevezési idő vége előtt, illetve akik már elindultak a versenyen és annak vége előtt bejelentés nélkül távoznak a versenyről, a következő alkalommal csak a helyszíni nevezés felárával indulhatnak az Agyar SE backgammon versenyén.

Letölthető versenykiírás 


Nagyobb térképre váltás

2011. október 15., szombat

2011. Őszi Bajnokság

Elkezdődött az őszi bajnokság! Minden szerdán az Oregáno pizzériában és kifőzdében játszunk 3szor 7 pontos meccset. Kiírás itt.

Első forduló előtt volt díjátadás. A tavaszi nyerteseket díjaztuk kupával, oklevéllel, tapssal.
Csináltam pár képet is, de olyan jók lettek, hogy csak kis méretben merem felrakni. Lehet, hogy még ez is túl nagy.




 




 

Az aktuális bajnokesélyesek:


2011. október 13., csütörtök

Shesh besh verseny október 16. vasárnap a Kishon Kávézóban

Újra indul a shesh-besh bajnokság, a Kishon kávézóban!

Helyszín: Izraeli Kulturális Intézet, Bp. VI. ker, Paulay Ede u. 1. KISHON KÁVÉZÓ
kezdés időpontja: 2011.okt. 16. vasárnap 17:30

A fődíj egy kétszemélyes humusz tál a Kishon kávézóban. (elvileg)

Hozzatok táblát magatokkal!
Előzetes Regisztráció szükséges! cafekishon@gmail.com

Sok szeretettel, izraeli tejes ételekkel, sörrel, borral, kávéval, teával várunk Benneteket!
Üdvözlettel:
--
Café Kishon csapata


2011. október 11., kedd

Flamingo backgammon estek hétfőnként


Kötetlen játék minden hétfőn (nov. 7-től) a Fészek klubban lévő Flamingo étteremben.

Gammon.hu-ról idézve:

Várjuk a kezdőket, akik szeretnék megtanulni a játékot, várjuk azokat, akik eddig csak online játszottak, de kipróbálnák élőben is. Várjuk a bridzseseket és a sakkozókat, és várjuk azokat, akik nem mertek lejönni a bajnokságra, mert úgy érezték nem elég jók, nem elég gyorsak, vagy nem tudnának minden szerdán ott lenni. Várjuk azokat is, akiknek a bajnoki fordulók túlságosan komolyak, de szeretnének kötetlenül játszani, játék közben beszélgetni. És persze várjuk a chouettezni vágyókat is...

  
A társaságtól függően kötetlen játék, chouette és ismerkedés a program, ha valakinek kedve van egy gyors miniversennyel növelheti adrenalinszintjét.
A helyszín gyönyörű, az árak nem borsosak (kávé 290, korsó sör 600 HUF), fogyasztási kényszer nincsen, játékosainknak 15% kedvezmény viszont van.



BAJNOKSÁG ALATT SZÜNETEL

2011. október 7., péntek

Split Open

Október 8-án és 9-én kerül megrendezésre a spliti verseny.
Itt van az info horvátul: link

Svájci rendszer 7 fordulóval, 9 pontos meccsek. Nevezési díj 200 kuna (27 euro).

Fix nyeremények, az indulóktól függetlenül:
1. 3.000 kuna
2. 2.250 kuna
3. 1.500 kuna
4. 750 kuna
5. 500 kuna


Itt a térkép:



Itt meg egy kép a városról:


2011. október 5., szerda

Backgammon a 10 éves Szimpla születésnap alatt


Idén lesz 10 éves a Szimpla, amit egy több napos rendezvénysorozattal ünnepel.

Október 7-én, pénteken lesz egy játék nap (6 órától), ahol backgammonozni is lehet. Elvileg nyeremények is lesznek, de kitudja. Gondolom játékosok alig lesznek, mint az utolsó szimpla kávézós versenyen.

Helyszín: Szimpla Kert, VII. ker. Budapest, 1075 Kazinczy u. 14.

Rubik kocka tanítás, különleges kockák, Backgammon, Sakk, Ulti, Bridzs, Go, Pingpong, csocsó, kő-papír-olló bajnokság. Játssz és nyerj! Feat Rubik Kocka Rajongói Klub




2011. október 3., hétfő

I. Flamingo Kupa a Fészek Klubban

Sikeresen lezajlott az első Flamingo kupa a Fészek klubban. A kupa az ott üzemelő étteremről kapta a nevét értelemszerűen. Eredetileg egyenes kieséses, vigaszfutamos (ugye ez egyenlő a vigaszággal?!) lett volna a verseny, de svájci rendszerű lett. 5 pontos meccsek, 6 forduló.
Ennek oka, hogy csak tíz játékos indult. A facebook eseményt visszajelölő tizenöt emberből az egyharmada jött el, és akik szóban is mondták, azok is inkább a jó időt élvezték. Majd ha hideg lesz, azért nem jönnek. Rá kellett jönnöm, hogy nem a versenyek hiánya a baj, hanem, hogy nem is nagyon van, aki játsszon. Még a megrögzöttek közül is. Pedig a hely kiváló. Jók a fények, hangulatos, belvárosban van. Na jó kicsit drágább, mint egy resti.
A verseny elején nem lett tisztázva, hogy mi dönt holtverseny esetén, így nem az egymás ellen játszott eredmény, hanem a progresszív pont alapján alakult ki a sorrend.
Persze vagy tizedjére említette meg bizonyos ember, hogy nehogy az legyen mint a rómain, legyen egyértelmű a lebonyolítás. Hát ilyen téren nem lett jobb ez a verseny se.eheh :))

Talán nyerhetett volna a Tamás, ha nem távozik két játékos, és az nyer, akit ő már korábban elvert, mert akkor a Buccholza nagyobb lett volna. Aztán lehet, hogy tévedek.


Hely Név Pont Median-Buch. Buch. Progr.
1 Illyés Zoltán 5,0 12.5 19.5 18.0
2 Rásonyi Tamás 5,0 12.5 19.5 15.0
3 Mertl József 4,0 13.0 20.0 15.0
4 Veszeli Zsuzsa 3,0 14.0 20.0 12.0
5 Murányi Csaba 3,0 12.5 18.5 11.0
6 Hübel Péter 2,5 11.5 17.5 8.5
7 Veszeli Kata 2,5 10.5 16.5 9.5
8 Farkas Ádám 2,0 12.5 18.5 9.0
9 Tardos Ádám 2,0 10.0 15.0 6.0
10 Erőss Zoltán 1,0 10.0 15.0 1.0

Képeket Joe csinálta, egyet-kettőt nem. Az utolsót, azt ő! Pont elkaptunk egy ilyet, amikor fürdőztek.